Amikor nem működik…

Eddig legfőképpen az erőszakmentes kommunikáció előnyeiről írtam, azonban mint minden elmélettel szemben, ezzel szemben is létezik kritika és vannak buktatói. Tehát van, amikor egyáltalán nem működik és ez nem azért van, mert az elmélet nem jó, nem azért van, mert Te nem használod megfelelően az elemeket. Teljesen más okai lehetnek. Az egyik ok személyfüggő, a másik pedig helyzetfüggő.

Azt már az első témánál tisztáztuk, hogy a kommunikációhoz mindenképpen két fél kell. Amennyiben a befogadó nem áll készen arra, hogy asszertív közeledésünket megértse, fogadja, muszáj váltanunk. Nem biztos, hogy heves vitában készen állunk arra, hogy a másik fél reakcióit mindig erőszakmentesen kommunikáljuk le. Ez nem baj! Nem az a cél, hogy életünk végéig asszertívek legyünk ez után, hanem lássuk azt, hogy ez is egy hatékony, tanulható út a konfliktusok kezelésére, hétköznapjaink gördülékenyebbé tételére.

A másik pedig a helyzetfüggő mivolta. Bizony vannak olyan helyzetek, amikor nincs helye az asszertivitásnak. Veszélyhelyzetben soha nincs idő és tér arra, hogy erőszakmentesen kommunikáljunk. Az más kérdés, hogy később a szituációt már lehet asszertíven elemezni, értelmezni, de közvetlen veszélyhelyzetben lehetetlen asszertívnek lenni. Például ha a kisgyermek épp a konnektorba próbál egy játékot betuszkolni, vagy arra készül, hogy a villásdugót a szájába vegye, muszáj határozottan, utasítva közbelépnünk. De bizonyos munkahelyeken is megköveteli az eljárásrend az utasítások használatát. Műtőben, baleseteknél, rendvédelmi szerveknél nem ez a stílus az elsődleges.

Nem kell mindig mindenkinek odaadnunk értő figyelmünket. Ha nem érdekel amit mond, ha nincs szükségünk az információra, akkor él az a szabály, hogy mondhatunk nemet arra, hogy végighallgassuk.